Harmadik lépések…

Haladás


Hogyan segíthetünk?

Minden lépésénél mellette állunk..

A tőzsdei pszichológiának mára már külön ágává vált a Financial behaviour.

Az egyik fő felismerésük, hogy a veszteségtől való félelem erősebb mint a nyereség utáni vágy. Ezért zárjuk be a trédet még a TP előtt, mert félünk, hogy elveszítjük amit eddig nyertünk. Pedig ez az egyik legnagyobb trédelési hiba: a nyereség megvágása.

Mentális “Énünk” mindig erősebb mint a logikus gondolkodás. Ezért követünk el hibákat, melyekről tudjuk, hogy hiba, mégis elkövetjük.

Ez is egy széles tématarület melyet több videóban és webináron is feldolgoztunk.

KeyLevel elméletemet 2015-ben fejlesztettem ki. eBook formájában jelent meg, azóta 5 nyelvre fordították le, még kóreaira is.

Tulajdonképpen azt bizonyítom be, hogy minden párra van egy rá jellemző szint-rács, melyek ellenállás ill. támaszként működnek. Az ezeken belüli 61.8 ill. 38.2-es Fibonacci szintek szintén visszaverik az árat. Az erre kifejlesztett stratégia nagy előnye, hogy reggel van vele 10-15 perc munka. Az ember beteszi a várakozó megbízásokat és másnap reggelig rá sem kell nézni. Ideális azoknak akik nap közben dolgoznak. Egy segéd robot lemenedzseli a futó trédeket.

Hogy a Forex hosszú távú üzlet, nagyon nehezen megy be a tréderek tudatába. Mindig a nagyobb perspektíva ami a fontosabb. Addig amíg egy vesztes tréd elrontja a napodat – még nem vagy profi.

Vagy ha az ember ott ül a tréd előtt és izgatottan figyeli: “oh most kicsit visszalépett, de jól van megint jó irányba megy” Kiépített egy emócionális kapcsolatot a tréddel. Ami mellesleg oda vezet, hogy előbb utóbb bele fog nyúlni.

Az amik azt mondják: “Don`t love the trade”, vagyis ne szeress bele a trédbe. 1 tréd, nem tréd!

A Renkót állítólag a japán rizskereskedők használták a jövő évi ár meghatározására. A Renkó gyertyák helyett téglákat épít. Ha a tégla 50 pípes, akkor teljesen mindegy, hogy az 50 pípet 1 perc, vagy 2 nap alatt építette ki. Egy sokkal letisztultabb képet kapunk, ami kizárólag az árfolyam mozgását ábrázolja – időfaktor nélkül. 2 stratégiánk és robotunk van a Renkóra.